11-08-12

Tábory Maxim:
ÖRÖKKÉ ÉLÜNK
Mikor majd meghalok – Mi nem.
Már ritkán látok Fényjelet.
Ölelők a mély éjjelek.
Ellobbanni készül szívem.
Én némulhatok, de Mi nem.
Talán szeretni is fognak,
nagyobbnak hisznek majd, jobbnak,
mint mi voltam e Semmiben.
Én lankadhatok, de Mi nem.
Ködök fölött, Sugár alatt
lelkünk örökre megmarad,
s leszünk Ott a Föl-vágy-Minden.
Elfakulhatok, de Mi nem,
mert izzó létünk emléke
szívetekben lángol. Végre
örök béke lesz. Ezt hiszem.
Megtaláljuk Egymást is fenn
végtelen Lélek-utunkban,
hol a mult s jövő is a Van:
a Fény, s befogad az Isten.
Szerző versmagyarázata:
"A „Mi” vagy „mi”, a költőket és művészeket közös csoportba ölelő kifejezés.
„e Semmiben”, árnyék-világunkra céloz, ami a Maya, az illúziók világa, az
anyagiasság.
„Ködök fölött, Sugár alatt” A föld megtévesztő Ködein (Maya) túl emelkedve,
útban a Sugárzás felé.
A „ködök fölött”, e földi világ fölött, a mennyei Sugárzás alatt”.
A „Föl-vágy-Minden”: a lelki fölemelkedés, az egyetlen „Minden: az igazi Valóság.
A záró szakaszban a „Van” az Örökös Jelent, a Végtelen Pillanatot, a Jelen időtlenségét jelképezi.
„Egymást is”-ben az „is” jelzi, hogy a Másvilágon viszontlátjuk családtagjainkat, barátainkat és költőtársakat is.
Ott (abban a Fenső dimenzióban) csak az örökös Jelen létezik, az Igazi Valóság --- a Van:
A kettőspont jelzi hogy a Van = A Fény, az Örök Világosság."
11-08-07

Petőfi Sándor: A nép nevében
Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!
S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
isten kezét el nem kerűlheti.
S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?
S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?
Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!
Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!
Pest, 1847. március


